is fel voltam ma már készülve, míg vártam, hogy a telefonom megcsörrenjen. A jól ismert gyomorgörcs, reszketés és félelem lett úrrá rajtam abban a néhány percben. Aztán végre felcsendült a megnyugtató, és vidám hang a kegyetlenül szívbemarkoló helyett. Így életben maradtam én is... De milyen iszonyú érzés az, ha már a legrosszabbra is fel kell készülni. De ha bekövetkezett volna... talán már tényleg elvesztettem volna a hitemet minden földi jóban... Hiszen most össze kell tartanunk, csak Egymásra támaszkodhatunk.
Tegnap este beszélgettem Vele. Nehéz dolgokról. Sosem hittem volna, hogy ennyi őszinte és komoly mondatot kapok majd. Ez több, mint amit remélni mertem. Büszke vagyok Rá. Kamaszként tud egy felnőtthöz méltón viselkedni olyan élethelyzetekben, amilyenekben ez sajnos muszáj. Igen, Ő az én Öcsém!
