Nálam sokkal okosabb emberkék már megállapították, hogy a két lábon járó földlakók testében és lelkében hétévente komolyabb változások mennek végbe. Nem szoktam mindenféle humbukot elhinni, de be kellett látnom - így a 21-et betöltvén -, bizony nem akkora butaság ez az állítás.
Február után mintha Csipkerózsika álmából ébrednék. Sajnos azonban nem a zöld szemű hercegem ébresztett, hanem egy égzengés, folyamatos villámcsapások, -melyek közvetlenül mellettem csaptak be - keltettek a tündérmeséből, amiben ezidáig éltem.
A beszélgetések, a hallott élettörténetek, az elhallgatott bűnök ráébresztettek; nem mindenki olyan jó, mint amilyennek mutatja Magát. Nem mindenki olyan boldog, mint amilyennek tűnik. Talán kissé szánalmas, hogy eddig elhittem a mázt, a rózsaszínt és hogy csupán fekete és fehér létezik.
21 elmúltam. Nem állítom ugyan, hogy felnőttem, mindenesetre most már másképp szemlélem a világot, amelyben élek. Jobban odafigyelek a mondatokra, a gesztusokra, a jelzésekre. Próbálok még hinni a jóban, hogy vannak még Igazak, és próbálom kevésbé észrevenni a gúnyt, az utálatot, a kétszínűséget, és koncentrálok az őszintékre, és azokra, akiket szeretek. Hiszem, hogy vannak még jó emberek, akikben lehet bízni, akikre lehet mosolyogni, és akik bátorítanak, és tényleg érdeklődnek a másik sorsa iránt.
Remélem, 28évesen majd pozitívan csalódom a világban és magamban. Lesz mit helyrehozni..
